A márványozás tanulásában is érvényes az, hogy csak a gyakorlási lehetőséggel együtt lehet beletanulni, de az is, hogy a saját kísérleteinkkel, önállóan dolgozva lehet jól megtanulni. Ilyenkor az ünnepek előtt szoktak jönni kérések, mondjam el néhány mondatban, hogyan lehet valami szépet karácsonyra még elkészíteni, mondjuk milyen festék hozzá. Ettől először is égnek áll a hajam, azután rájövök, hogy nincs igazam, és elmondok néhány alapvető dolgot.
Vannak készen kapható márványozós készletek. Ahányat én ebből kipróbáltam nekem egy se volt működött rendesen. Ettől persze másnak még lehet velük szerencséje
Első lépésként egy tálba vizet teszünk, majd a vizet besűrítjük, olyan hígabb tejföl sűrűségűre.
Kritikus pont a sűrítő anyag, amit a tálban lévő vízbe teszünk, /ez tartja meg a festékpöttyöket, és ragaszt is/. A tapétaragasztóval nem lehet tiszta mintát, éles kontúrokat elérni. De, ha elmosódott hatású képet szeretnénk, ez a megfelelő. Valamint akkor is, ha olajfestékkel dolgozunk. Más esetben jó sűrítőnek a guar liszt például, bioboltban is kapható. Úgy készítjük el, hogy 1 liter hideg vízben elkeverünk 1 evőkanál guart és forrásig hevítjük, majd lehűtjük.
Milyen festékkel kezdjük?
Az akril és a selyemfestékkel kezdetben mindenképpen könnyebb dolgozni. A festéknek kör alakú formában kell a vízre cseppentve szétterjedni, ezt kell először elérni. Az említett festékeket a saját hígítójukkal lehet formába hozni. Kezdetben nehéz, de izgalmas feladat, a tálban lévő víz, azaz az alap és a festék egyensúlyba hozása. Ami azt jelenti, hogy a festék nem süllyed le, és nem szalad szét a vízen az első szín. Ha eddig eljutottunk, az már ígéretes.
A víz felületének a letisztítása
Minden új kép előtt meg kell tisztítani. Amikor még a festékpróbánál tartunk, a felvitt kis pöttyöket meg szoktam pálcikával húzgálni, érdekes foltok kerülnek így oda, mint ezek is.
A víz felületének a letisztítása
Minden új kép előtt meg kell tisztítani. Amikor még a festékpróbánál tartunk, a felvitt kis pöttyöket meg szoktam pálcikával húzgálni, érdekes foltok kerülnek így oda, mint ezek is.












